Erő, állóképesség, gyorsaság, közösség: CrossTraining
WodStock by CrossFriends
A CrossFriends csapata, mint azt a neve is sugallja, egy baráti társaság, akiket egy közös hobbi, a CrossTraining kovácsolt össze még évekkel ezelőtt. Az edzések mellett rengeteg közös program is született: kirándulások, túrázások, biciklizések, születésnapok, lány- és legénybúcsúk és persze esküvők gazdagították közös élményeinket.
A pandémia alatt azonban sajnos ezek nagy részéről le kellett mondanunk, és nagyon hamar hiányozni kezdtek a barátok, és az együtt végigküzdött edzések. Ekkor fogalmazódott meg bennünk egy saját edzőterem, egy közösségi tér gondolata, és ekkor alapítottuk egyesületünket, a CrossFriends FSE-t. A mesés helyszínre is hamar rátaláltunk, így nem volt több kérdés: bele kell vágnunk.
Együtt, saját kézzel újítottuk fel azt a régi közért épületet, mely immár egyesületünk főhadiszállása, közös programjaink meghatározó helyszíne. Éppen emiatt is vagyunk olyan büszkék, hogy a WodStock by CrossFriends 2022. szeptember 17-én megnyitotta kapuit!
Az odáig vezető út rengeteg munkával telt, de a közösen eltöltött idő gyümölcse büszkeséggel tölt el minket! Szeretnénk Veled megosztani a sportolás iránti szenvedélyünket, hogy Te is büszkeséggel tekints majd eredményeidre közös utazásunkon.
Gyere el hozzánk egy edzésre és tapasztald meg a fizikai erő építése mellett a mentális felüdülést, hiszen nálunk egy baráti közösség tagjává is válhatsz!

Edzőink

Gion Laci vagyok, egy 4 éves „kisnagyfiú” édesapja.
9 éves koromtól versenyszerűen cselgáncsoztam. (JUDO). Országos bajnoki címek mellé Masters Európa bajnoki bronzérmet is sikerült bezsebelnem. 2015 óta versenyszerűen CrossFittezem. 2017-ben döntöttem úgy, hogy az addigi – és azóta még tovább fejlesztett – tudásomat továbbadjam másoknak. Az edzéseim alatt az a célom, hogy mindenkiből kihozzam a legjobbat, és ami még fontosabb, hogy érezzük is jól magunkat eközben.
Mottóm: „Be strong, you never know who you are inspiring”
Edzéseim: Cross Training, Cross Training Utánpótlás, Strength & Core, Sunday Funday, Mobility
Telefonszám: +36 70 318 5353

Czaffer Gábor vagyok, a CrossFriends FSE alapító tagja.
Már 11 éves korom óta aktívan sportolok, ekkor lettem igazolt játékos egy vidéki focicsapatban. Ettől kezdve a sport a mindennapjaim részévé vált.
A Cross Traininggel 7 éve ismerkedtem meg és azóta is a szerelmese vagyok ennek az edzésformának. Több versenyre bejutottam, ahol rengeteg tapasztalatot szereztem. Célom, tanítványaim számára átadni a funkcionális testedzés szeretetét, hogy egy megfáradt nap végén is mosolygósan, felfrissülve távozzanak az órámról. A sport építi a testet, a lelket és nem utolsó sorban egy közösség megbecsült tagjává válhatsz általa!
Edzéseim: Cross Training, Funkcionális Köredzés, Strength & Core, Sunday Funday, Mobility
Telefonszám: +36 30 180 3979

Szabó Zsolt vagyok, friss apuka és örökmozgó.
Életem során rengeteg különböző sportágat kipróbáltam már, de azt mondhatom, hogy mind közül a labdarúgás mellett a crossfit az, amelyik igazán megfogott és magával ragadt. 2019 óta “űzöm”, és próbálok fejlődni napról napra. Edzéseim során is a célom, hogy megszeretessem a mozgást, a sportot és magát a sportágat az emberekkel és, ha csak fele annyira sikerül, mint amennyire én szeretem, akkor azt gondolom, hogy sikerrel jártam!
Edzéseim: Cross Training, Cross Training Utánpótlás, Strength & Core, Sunday Funday, Mobility
Telefonszám: +36 30 698 0902

Szücs Károly vagyok, a CrossFriends FSE alapító tagja.
7 éves koromtól 26 éven át versenyszerűen karatéztam (1. dan fokozat), majd 2013-ban Cross Training-ezni kezdtem, és azóta is a varázsa alatt élek. Több masters versenyen is részt vettem, számtalan sportimádó embert ismertem meg, és fantasztikus barátokat szereztem.
Az egészséges élet alapja a napi mozgás, a pozitív gondolatok, a megfelelő étrend, és a kellő pihenés. Nálunk az első kettőt megtalálod, és ez már pont félsiker. 😉
Helyettesítéseim: Cross Training, Funkcionális Köredzés, Strength & Core, Sunday Funday
Telefonszám: +36 30 853 1112

Asztalos Eszter vagyok, KETTLEBELL csoportos és személyi edző.
Mozgok, sportolok, mióta az eszemet tudom. Atlétika adta a tini kori alapokat, majd nagylányként triatlon, meg kis hobby mountainbike
2012. óta foglalkozom Kettlebell-el. Megszereztem a Strong First level 1, majd később a level 2 edzői diplomát, mellé a Ground Force Movement Instruktori végzettséget és az FMS (Functional Movement Screening) szakértői diplomát, majd sikeresen vizsgáztam a Thor Gym Funkcionális Edző képzésén (Thor FMT). Az OKJ-és Sportoktatói oklevelet még az egyetem alatt megszereztem. 2015 óta edzősködöm, és élvezem minden percét. Remek érzés veletek, emberekkel foglalkozni, és látni rajtatok a munkám eredményét. 🙂
Mottóm: Ha fiatalabb nem is, de erősebb lehetsz!
Edzéseim: Kettlebell
Telefonszám: +36 20 545 2780

Czaffer-Vámosi Ágnes vagyok, a CrossFriends FSE alapító tagja.
Számos mozgásformát kipróbáltam, majd 2016-ban ismerkedtem meg a Cross Traininggel, ami azóta is a mindennapjaim része. Az utóbbi egy évben főként a súlyemelés felé vettem az irányt, lenyűgöz az a technikai precizitás, koncentr áció, amit ez a sport igényel!
Célom, hogy vendégeim egy egészségtudatos és aktív életmódot alakítsanak ki, hogy a mozgás az életük alapvető részévé váljon! Nehéz megtenni az első lépést, de hidd el megéri! Hiszem, hogy a mozgás élethosszig fenntartható és soha nem késő elkezdeni!
Edzéseim: Stretching (nyújtás), Funkcionális Köredzés